1.0Bilibogok a nagyvilágbanhttps://tobicablog.cafeblog.hutobicahttps://tobicablog.cafeblog.hu/author/tobica-2-2-2/<p> </p><p>Nem, nem az izgága nagyobbik, hanem a kicsi. A nyugodt, megfontolt, komótos minibiliboggal egy év alatt háromszor voltunk az ügyeleten, mert vele mindig történik valami. Az első tizenhat hónapos korában volt, amikor az étkezőszék támláján levő farmeromból próbálta kirángatni az övem. Az lett a vége, hogy a szék ülőkéjének éle a nagy lábujján landolt. Egy pillanat alatt duplájára duzzadt az ujjacska és bekékült. Nem sokkal később ömleni kezdett belőle a vér. Irány az sebészet, röntgen, nincs törés, elég betadinnal kenni és kötözni. A második huszonhét hónapos korában történt. Dolgoztam, este hívott Apa, hogy ne ijedjek meg, de - ennél a résznél levert a víz természetesen - Ákos kórházban van. Leesett a lépcsőn, az orrnyerge törött és enyhe agyrázkódása van. Apa elmondása alapján, szépen lassan gurult lefelé a lépcsőn, de így is baj lett. Munka után siettem be a kórházba utána, Mama intézett egy fekhelyet nekem. Kb. ötven centi széles, száznegyven centi hosszú gyerek vizsgálóágy, műbőr borítással. Ha akartam volna se tudtam volna aludni, a párna kipattant a fejem alól, a lepedő kicsúszott folyton, óránként jött a nővér Áki vérnyomását mérni. Ákos élményként fogta fel az egészet, mosolygós volt, hál' istennek nem fájt a feje, az orra, nem nyafogott, játszott a kiságyban. Éjjel háromkor is felült autózni. Reggel pedig nagyon menni akart, kiabált, hogy "menjünk haza, majd én megmondom a doktorbácsinak, hogy hazamegyek". Meg se kellett várnunk a vizitet, hozták a zárójelentést soron kívül. A harmadik balesete huszonnyolc hónaposan volt. Szintén dolgoztam, telefonáltam haza, Zsombi vette fel és azzal kezdte, hogy "Anya,  Ákos kórházban van". A víz levert, telefon Apának. Nyugodjak meg, nincs nagy baj. A gyermek létráról cseresznyézett és leesett. Megröntgenezték az alkarját, törést nem láttak, hazaengedték. Másnap elmentünk a szokásos nyárindító gyenesdiási kiruccanásunkra. Ákos is élvezte a pancsolást, a karját mozgatta, csak az volt gyanús, hogy nem fogott, nem támaszkodott vele. Visszavittem a kórházba, kértem, hogy a vállát is röntgenezzék meg, mert úgy tűnik, hogy ott van a bibi. A vizsgálat után jött a doktornő, hogy ugorjunk be egy második röntgenre, mert megvan a baj, de nem a vállában, a felkarcsontja törött el. Majd' elájultam, hogy egyáltalán legelőször, amikor elmondta Apa, hogy létráról esett le és a karja fáj, mi a viharnak nem csináltak egy teljes kar röntgent? És különben is egy hétig nem volt rögzítve a karja... Mi van, ha elmozdul? Semmi külső nyoma nem volt a törésnek, duzzadtság, lilulás, semmi. Egy másik doktornő megnyugtatott, hogy tulajdonképpen már félig összeforrt a csont. Rögzítették a mellkasához a karját, azt az ordítást, amit rendezett a poronty! Pedig nem is fájt, hárman fogták le, hogy beköthessék. Aztán kitört a kánikula szegény gyerek büdös volt, mint a fene, kipállott a bőre a kötés alatt, viszketett neki. Ceruzát dugtunk a kötés alá, azzal vakarásztuk szegényt, próbáltam hintőport beszórni, de végül visszavittem pár nappal a javasolt időpont előtt és megszabadították a kötéstől. Hihetetlenül fegyelmezetten tűrte a félkarúságot, egyszer nem mondta, hogy vegyük le a kötést, nem nyafogott most sem.  </p> <p>És még csak két és fél éves a kistöki. Azt hiszem, hogy fel készülhetek még pár sürgősségi osztályon töltött éjszakára és törött végtagra. </p>rich