Új ovi, új remények

Tiszta lapokkal indultunk az új óvodában, először a

vezetővel beszéltünk, utána az óvónőkkel, majd az első szülői értekezleten a

szülőkkel is. Segítségüket, de legfőképpen megértésüket és türelmüket kértük.

Nagyon pozitívan állnak a problémához, kiderült, hogy van olyan szülő, akinek

testvére hiperaktív, van, akinek nagyobb gyermeke az, van, aki ebből írt

szakdolgozatot. Az óvónők is lelkesek, segítőkészek, utána néznek, aminek

tudnak. Ennek ellenére a probléma még mindig adott, Zsombi verekszik, dobálózik,

nem fogad szót, nem akar aludni az óvodában. A nem alvás nem azt jelenti, hogy

ott se akar maradni ebéd után, hanem, hogy inkább fütyörészik, nevetgél, kikéretőzik

többször pisilni, kétszer ki is engedik, persze a másodikra már nem jön pisi. Ő

harmadszor is megpróbálkozik, de akkor már nem mehet ki, ekkor dacból kicsikar

magából annyit, hogy átázzon a ruhája. Otthon már tudjuk kontrollálni, egyáltalán

nem verekszik. A gyerekek szeretik, ő is őket, amikor eljövünk, délután

megöleli, megsimogatja, aki éppen a közelében van. Reggel is kedvesen üdvözlik

őt. Tudjuk, hogy ez megint amiatt van, hogy nagy létszámú a csoport és a sok őt

ért inger teljesen felpörgeti. Ismét futjuk a köröket a nevelési tanácsadó és a

korai fejlesztő felé/között, de most is csak azt mondják, hogy TSMT és idő,

idő, idő. A szakértői bizottság pedig ül a babérjain immár hét és fél hónapja,

még az óvodának sem küldtek szakvéleményt. Várjuk azt a véleményt, mint a

messiást, pedig valahol sejtjük, hogy abban sem lesz más konkrét dolog, mint

amit már tudunk. Hihetetlen, hogy már egy éve benne vagyunk ebben az őrületben,

de semmivel sem vagyunk közelebb a megoldáshoz, folyton bizonygatni kell, hogy

a TSMT jó és az egyetlen. Kértünk egy teljes neurológiai vizsgálatot, hogy száz

százalék biztosan kizárjuk más probléma lehetőségét. Jövő héten megnézi megint

pszichológus egyedül is és közösségben is. Hetente kétszer visszük csoportos

TSMT-re, egyénileg csinálja a HRG-t hetente egyszer. Ezen kívül van még heti

fél óra néptánc és úszás a programunkban.Bújom a szakirodalmakat, megyünk a novemberi szakmai és családi napra is.

Címkék: , , , ,
Tovább a blogra »