Megszületett!!!

2008 március 24. | Szerző: tobica |

 

Pont ma 2 hónapja, hogy megérkezett közénk Ákombákom.

Zsombi ugye beteg lett és január 23-án este 40 fokos láza volt, én teljesen kikészültem, hogy így kell itthonhagynom őt. Próbáltuk mindenféle módon levinni a lázát, kapott kúpot, szirupot, beültettük hűtőfürdőbe, de egyik sem akart hatni. Aztán szóltunk a mamának és adott neki egy injekciót. Ez hatott szerencsére. rekedt hangon sírt és kiabálta közben, hogy “Anya meghallott, Anya meghallott!” Fogalmunk sem volt, hogy ez mit jelent és mit akar vele mondani, hiába kérdezgettük. Én persze a meghalra asszociáltam, ami aztán nagyon kellett a kórházba való befekvés előtti lelkiállapotomnak. Úgy döntöttünk, hogy Zsombi velünk alszik a nagy ágyban, így volt a legkönnyyebb megnéznem, hogy felment-e újra a láza. Apa leköltözött a földre a szivacsra.

Nem sokat aludtam éjjel, mert Zsombi rúgkapáltam és folyton a homlokát fogtam. Aztán hajnali négykor egyszercsak belémhasított egy addig semmihez sem hasonlítható fájdalom. Éles volt és nagyon erős, hasogató. Aztán 10 perc múlva újra. Újabb 10 perc múlva ismét. Tudtam, hogy ez már végre AZ, amire annyira vártam hetek óta. Apának csak fél hat felé szóltam, mert még mindig nem voltam biztos benne, hogy szülünk. Addigra már biztos voltam benne, hogy ez AZ. Nem is tudom, hogy betöltve a 41. hetet mire gondoltam, miért fáj? 🙂 Az előző heteken sokszor voltak két-három órán át tartó 10 perces fájásaim, ezért vártam egy ideig, hogy megbizonyosodjak róla, hogy ezek máshogy fájnak és kitartóak. apa visszavitte Zsombit az ágyába, nehogy felébresszük. Együtt néztük az órát és a fájások hosszát. Reggel Anyuék is felugrottak még, hogy lássanak a befekvés előtt. Aztán fél kilenc felé felhívtuk az orvosomat, hogy hova menjek, egyből a szülőszobára vagy a betegfelvételre. A szülőszobát javasolta.

Kilenc óra után értünk a kórházba, remegett kezem-lábam, nagyon izgultam. A genetikára mentünk szólni, hogy megjöttünk. Amíg vártunk a műtős csapat jött le a lépcsőn. Mondtam Apának, hogy na, velük ma nem akarok találkozni. Megvizsgált az orvosom, bő 3 ujjnyira nyitva volt a méhszáj, felvettek a szülőszobára. Fél tízre bekötötték az infúziót és az epidurális érzéstelenítőt, borotváltak, feltették a szívhang- és fájásérzékelő tappancsokat. A fájások 5 percesek lettek és egyre erősödtek, de még nem kértem, hogy adjanak fájdalomcsillapítót. Jött az orvosom burkot repeszteni, kiderült, hogy nagyon kevés volt már a magzatvíz, viszont tiszta volt. Egy kis idő múlva a szülésznő mondta, hogy ő inkább beadja az érzéstelenítőt, mert kifáradok a végére. Ekkor már 2-3 perces fájásaim voltak. Közben a baba szívhangja az alsó határon mozgott, 110-120-vert percenként, de szépen megtartott volt a fájások alatt is. Aztán néha esett 80-90-re, a gép csipogott. 11 órára eltűnt a méhszáj, de a baba feje magasan volt és az egész pocakom elcsúszott balra. Próbáltam egyet nyomni, de a fejecske nem jött lejjebb, a szívhang viszont esett. Az orvosom ment a telefonhoz és hívta az műtőt, hogy érkezünk. Nagyon sírtam, mert ezt a babát szerettem volna spontán megszülni. Persze tudtam, hogy miatta kell a műtét, mert nagy baj lehet másképp. Gyorsan előkészítettek a műtétre. Sajnos találkoznom kellett a műtős csapttal… A műtőben is vigasztaltak egy kicsit, nagyon kedvesek voltak. Bekötötték a spinális érzéstelenítőt. Szerencsére nem akartak elaltatni. Az orvosom és az ügyeletes orvos, aki segített műteni, saccolgatták, hogy mekkora lehet a baba, 3800-3900 grammra tippeltek. Amikor az orvosom meglátta a babát, felkiáltott, hogy “neked meg mekkora fejed van!” Ahogy kiemelték 11:33-kor, azonnal felsírt. Megmutatták Ákost véresen és magzatmázasan, aztán kivitték megvizsgálni, megfürdetni és felöltöztetni. Végig ordított, ahogy a torkán kifért. Bepólyázva visszahozták, 4230 gramm és 52 centi. A dokik nem jól tippeltek. 🙂 

Érdekes, hogy mi Apával mindig éjszakai szülésre számítottunk, viszont ha kérdeztük Zsombit, hogy mikor születik a kistesó, akkor mindig azt felelte, hogy dél felé. Mintha tudott volna valamit…

A műtét közben kiderült, hogy Ákos arccal előre felé akart megszületni és a köldökzsinór is a nyakán volt. Sajnos, amikor bepólyázva mellém tették én rosszul lettem, öklendeztem, fulladtam, és Ákost elvitték. Kaptam hányingercsillapítót, alig vártam, hogy összevarrjanak és kimenjünk a műtőből. Innen vittek az intenzív osztályra megfigyelésre, Ákos is a NIC-re került, mert nagysúlyú baba és figyelték a vércukorszintjét. Apa várt az intenzív osztály előtt, mondta, hogy Ákos nagyon szép baba. A műtét után elég ramatyul voltam, remegtem, aztán elkezdett fájni a sebem, valahogy kicsúszott a karomból a branül és minden csupa vér lett. Délután Apa, Zsombi és Mama bejöttek hozzám. Szegény Zsombikám nagyon megszeppent, ahogy ott látott az ágyon fekve. Ákost egy kicsit később hozták. Látszott rajta, hogy egy héttel túlhordtam, felázott a bőre, ráncos volt a keze, karmolások voltak a pofiján, hosszúak voltak a körmei. Ezek persze nem számítanak, mert egészséges és gyönyörű baba. Sötétkék még a szeme és sötét barna a haja. Sírt és ahogy beszéltem hozzá, megnyugodott. Alig vártam, hogy a gyermekágyas osztályra kerüljek és végre velem lehessen.