A szülés várható időpontja 2008. január 17. Azaz ma. Az égvilágon semmi jel nem utal arra, hogy a bébim kíváncsi lenne a külvilágra. Bár a mai borongós-csöpörgős időben én sem nagyon nézek ki az ablakon. Talán jelnek lehet nevezni azt, hogy reggel elment a nyákdugóm, de amilyen szerencsés vagyok, simán kihúzom még egy hétig. Akkor indítják a szülést, ha magától nem indul be.
Délelőtt kisikáltam a kiskádat és a pelenkázó feltétet. Most már tényleg minden kész van. Gábor is ma vizsgázik még, aztán ráér.
Zsombin egyre többet észreveszem, hogy milyen kis érzékeny. Múltkor este nézegettük a születésekor készült fotókat. Az egyiken a fájdalomtól üveges tekintettel meredek magam elé. Zsombi nézte, nézte, elkezdte mondogatni, hogy “szegény Anya”, aztán lecsempült a szája és keservesen sírva fakadt. Alig tudam megvigasztalni és megmagyarázni neki, hogy semmi baj nincs, anya jól van. Azóta is többször kéri, hogy nézzük meg a képet, szerencsére már nem sír. A másik eset meg az volt, amikor a virág levelét tépkedte és mondtam neki, hogy ez nem volt szép dolog. Még csak meg sem szidtam igazán. Ekkor is lecsempült a szája és sírva futott hozzám.
Végül egy tegnapi gyerekszáj: odavitte a székét a beépített szerkényhez, felállt rá és pakolászott a szekrényben. Odamentem megnézni, hogy mit csinál és meg is kérdeztem tőle. Erre elkezdett a szoba felé taszigálni és mondta, hogy “Anya menni szoba be, Zsombi pakol.”