4. NST, POSE

2008 január 12. | Szerző: tobica |

Voltak hiú reményeim, mint anno Zsombival is, hogy majd a pose szépen beindítja a szülést. Hát nem.  Baba szépen mocorgott, az infúzió hatására szépen jöttek a keményedések. A fél óra alatt négy darab 40-45%-os “fájást” regisztrált a fájásmérő. A fájások alatt a baba szívhangja nem csökkent, hanem szépen emelkedett, ahogy a nagykönyvben meg van írva. A lepény is bírja még a strapát. Egy hét múlva mehetek újra. A vizsgálat utáni két órában, amíg még dolgozik az oxitocin, sem éreztem semmit. Hát, ha a bébi még jól érzi magát, akkor maradjon. Csak már én vagyok nagyon nyűgös.

A héten reggel együtt vittük Zsombit bölcsibe a mamával. Nagyon élvezte, hogy én viszem, de első nap, amikor odaértünk, nagyon szótlan volt. Aztán, amikor vetkőztettem, elkezdte mondogatni, hogy “haza, haza”, mint E.T. Aztán, amikor bekísértem a csoportba, már sírt utánam. Azt hittem, hogy a szívem szakad meg. Még hosszasan pakolásztam a ruháit a szekrénybe, szerencsére közben abbahagyta a sírást. Délben is nagyon örült, amikor mentem érte. Valamelyik nap én nem mentem érte délben, mert fáradt voltam. Mama mesélte, hogy Zsombi elírta magát, amikor meglátta, hogy nem én megyek érte.

Zsombi egyre többet beszél és egyre tisztábban. Szinte mindent utánunk mond. A mandarint mainának hívja, a szalámit szaimának, a biciklire pedig azt mondja, hogy bikici.

És csodák csodájára egy hetet ment bölcsibe, anélkül, hogy hazahozott volna valami meglepetés bacit vagy vírust.  Vagy beválik az echinacea. Nagyon remélem, hogy az influenzát nem kapjuk el. Nem kell Zsombinak sem, nekem sem kéne betegen szülnöm, sem az újszülött babának.