Első nst

Hát, idáig is eljutottunk. Néha voltak nehéz pillanatok, amikor azt hittem, hogy erre nem fog sor kerülni. Szerencsére tévedtem.  Reggel már nagyon izgultam, fájdogált is a pocakom. Attól féltem, hogy már haza sem engednek.



Az nst-n a bébi nem akart mozogni, a szívhangja viszont gyönyörű volt, a szabályos tartományon belül. Egy székben ülve kezdtük a vizsgálatot, mivel nem mozgott a szülésznő kétszer megrázogatta a pocakom, de még erre sem akart megmoccanni. Tiszta apja, ha egyszer elalszik, akkor fel nem lehet ébreszteni.   Aztán le kellett feküdnöm, de úgysem mozgott, rázogatásra sem. Majd legközelebb!



Az uh sajnos nagyon futószalagon ment. Gyorsan megmérte a doki a szükséges testrészeket, a feje 9.6 cm már most. Mi lesz itt még? Hogy fog kiférni?  Itthon beírtam az adatokat egy kalkulátorba, aszerint a becsült súlya 3265 gramm. Még négy hét vissza van, ha még rá is húzunk, akkor egy kis elefántbébim lesz.



Zsombi kis tündér volt reggel. Előbb felébredt, mint mi. Áthoztuk közénk, kicsit még visszaaludt, aztán lelépett az ágyból. Hallottam, hogy nagyon tologatja a széket kint, Gábor megnézte mit csinál. Odahúzta a hűtőhöz, felállt rá, de így nem tudta kinyitni. Aztá rájött, hogy mellé húzza, kinyitotta úgy az ajtót, aztán le a székről, visszahúzta a széket a hűtő elé és válogatott magának ennivalót.  Megnéztünk másfél részt a Thomasból, aztán még a karácsonyi mesekönyv képeit is hagyta elmesélni. A Thomas elején, amikor a vonat köszön, Zsombi két kézzel integetett és mondta, hogy “szia”.  Amíg mi a vizsgálatokon voltunk, addig ő elment a mamával a bölcsibe. Vittek ajándékot a dadusoknak, a vezetőóvónőnek és szaloncukrot a gyerekeknek. Büszkén vitte a szaloncukros csomagot.



Délután befejeztem a karácsonyi bevásárlást. Egy gonddal kevesebb. Már csak be kéne csomagolnom mindent.



 

Tovább a blogra »