Puffogás és dühöngés

• tobica
• 2007. december 17. hétfő

Ez egy puffogós és dühöngő bejegyzés lesz. Ma megutáltam a karácsonyt, azt hiszem. Több szál vezetett idáig. Eddig sem voltam annak a híve, hogy essünk át a ló túloldalára és költsünk mindenkire több tízezret. 

Megbeszéltük Gáborral, hogy ma elmegyünk és megvesszük az összes ajándékot. Persze ilyenkor mindig közbejön valami. Mára bejentkeztek a gázosok a házhoz és persze moströgtönazonnal készre kell csinálni mindent. A tököm tele, hogy ez megy szeptember óta.   Két napig megy a kapkodás eszeveszetten, aztán hónapokig be se megyünk a házba, mert ugye ráérünk, nem sietünk, jó nekünk itt lakni. Egyébként is sűrű hetünk lesz, most még ez is és persze ez most az első, a legfontosabb és a halaszthatatlan.  Mert a gázos végre idetolja a képét hónapok óta… Szóval, a mai bevásárlást anyósommal kellett lebonyolítani. Ez még nem probléma, de a fosós-hányós Zsombit is magunkkal kellett vinni. Mennyivel jobb lett volna, ha a gázosok maradnak a valagukon ebben a 2007-es évben. Gondolom, nekik sem jön rosszul a pénz karácsony előtt.  Szépen elmehettünk volna Gáborral, Zsombit itthon lehetett volna hagyni és nyugodtan le tudtuk volna a bevásárlást. Már részletes lista nélkül ki sem teszem a lábam itthonról, mert a felét elfelejtem. Az más kérdés, hogy így is, mert valaki mindig a sarkamban liheg, hogy menjünk már. Tegnap is felhúzott Gábor, mert semmit nem vehettünk meg, amit kinéztem ajéndéknak, mert “felesleges, faszság, nem fogja használni, hülyeség, minek neki olyan”, blablabla. Még jobb is volt, hogy ma nem vele mentem. 

Bevásárlás előtt kimentünk Málomba Etihez, kapott egy injekciót, mert őt is utolérte a hasgörcs. Zsombi már az Interfructban nekikezdett a “haza” vezényszó hajtogatásának, egyre jobban nyafogott. Egész úton ivott, aminek a QX-ben az lett a vége, hogy kihányt mindent, legalább fél liter folyadékot. Alig vettem meg pár dolgot, amikor anyósom azzal vigasztalta a nyafogó gyereket, hogy anya már kész is van. Én meg megmondtam, hogy nem, anya még egyáltalán nem végzett, de menjünk haza, ha Zsombi ilyen nyafka, mert nem akarom nyúzni. Azt mondták, hogy kimennek a kocsihoz, siessek. Nem egyszerű egy akkora áruházban sietni és nem is mentek ki, csak a pénztárhoz, ahonnan mindenhova odahallattszott Zsombi haza, hazája.  Egyáltalán nem tudtam a buzi bevásárlásra figyelni így, csak dobáltam be a cuccokat a kocsiba. Rohadt ciki volt, hogy mindenki minket nézett.

A lányoknak megvettem mindent, azt hiszem. Majd át kell még néznem a pakkokat, ha felkerülnek. A fiúknak már nem volt lehetőségem szétnézni. Erre anyósom azt mondta, hogy ne izgassam magam miatta, majd ők nem kapnak semmit.   Ááááá, alig lesz égés, hogy anyám kap ajándékot, apám meg nem, Ági kap, Tamás nem, keresztanyám kap, keresztapám nem. Az ilyen beszólásoknál elönti az agyam a lila köd. Pont ő mondja, aki még talán a postásnak is vesz valami apróságot. Azt hiszem, hogy ez volt az utolsó csepp abban a bizonyos pohárban, ami kiborult és ami miatt megutáltam a karácsonyt.

Most még egyszer a nyakamba kéne venni a várost és az üzleteket, hogy megvegyem a fiúk ajándékát, de mikor? És hogyan menjek el egyedül kinyílt méhszájjal? Ekkora hassal nem ülök a volán mögé.

Aztán előállt anyósom a zseniális ötlettel, hogy mondjuk le Zsombi szülinapját. Elgondolkodtató, mert tényleg nincs jól, de akkor mikor tartjuk meg? A tortát is megrendeltük. Ezt majd megbeszélem Gáborral.