2007 december 14. | Szerző: tobica |

Szerda: nagyon izgultam a vizsgálat előtt. Ráadásul sokan is voltak és csúszott az egész. A radiátor előtt volt csak helyünk, az meg döngetett ezerrel. Levert a víz, remegtem, szédültem. Kicsit ki kellett mennem a lépcsőházba, ott jobban lettem. Még, amikor Béla elé járultunk , akkor is remegett kezem-lábam. A vizsgálat kicsit fájt, tovább nyíltam. Már 3 ujjnyi kívül és belül is, de beigazolódott az a megérzésem, hogy nem kell befeküdnöm és a bogyókat is csak ezen a héten kell szednem. Kicsit fel is kelhetek, de azért még nagyon vigyázok. Azért nagyon megkönnyebbültem, hogy 13 hét után már nem kell paráznom. Megbeszéltük, hogy a két ünnep között nem lenne rossz szülni és ezekkel a méhszájértékekkel jó esélyem van a spontán szülésre. Baba koponyafekvésű. Hurrá!  Sajnos az új szülőszobákról akkor is lemaradok, ha januárban szülök. Hiába mondta Bódis doki, hogy az első újévi baba már ott születhet. Mindegy, annyira már nem is érdekel, jó lesz nekem a Keleti Pályaudvar feeling is a régi szülőszobán, csak ne a műtőben fejeződjön be. Különben sem tervezek annyi időtt ott tölteni, mint Zsombival. Jövő héten megyek nst-re és uh-ra, már nagyon várom mindkettőt. Így visszagondolva, gyorsan elment az idő, bár néha az ágyban fekve úgy tűnt, hogy megállt. Sokszor kiborultam.

Doki után megrendeltük Zsombi tortáját. Formásat akartunk, de állati nagyok. Tavaly is hetekig ettük a Tigrist. Kinéztem valami olasz nevű, csodafinom tortacsodát, mandulás, barackos, narancsos, 6 ezer lett volna.  Maradtunk egy gyerek tortánál, ez is 16 szelet, csak nem volt nagy ízválaszték. Gábor az oroszkrémet választotta, én meg egy marcipán repülőt a tetejére.

Tegnap elmentünk vásárolgatni karácsonyra és Zsombi szülinapjára. Sajnos a szülinapra csak a lufikat és a tüzijátékot tudtuk megvenni. Amit kinéztünk ajándékot neki, az sehol sem volt. A francnak hagytuk az utolsó pillanatra. talán még valahol találunk keddig, más ötletünk sajnos nincs. Vettünk Zsombinak igazi, fiús alsónacikat, hátha kedvet kap a szobatisztasághoz és a kistesónak egy zöld plüss garnitúrát, amiben majd hazahozzuk.  Eszméletlen, hogy milyen tömeg volt a városban, vagyis inkább csak az Árkádban, alig tudtunk leparkolni, minden lámpánál dugó volt. Mintha Pesten lennénk. Nem mentünk sokat, de annyira elszoktam a függőlegesben léttől és a járástól, hogy iszonyatos izomlázam van combhajlatban. Éjjel olyan volt megfordulni egyik oldalról a másikra, mint a csaszi után, csak ez lejjebb fájt, az egész medencém sajgott.  Menni is úgy megyek, mint a szarógalamb.

Gábort nyaggatom, hogy döntsük el végre a baba nevét. Ciki lenne, ha a szülőszobán kéne villámban kitalálni. Úgy néz ki, hogy van is egy név, ami mindkettőnknek tetszik. Még nem akarjuk elárulni senkinek.

Reggelre esett hó, még jó darabig szépen esett, de már süt a nap és olvad. Remélem, hogy karácsonyra is fog esni. Annyi előnye van, hogy a fiúk itthon maradtak, most éppen szánkózni próbálnak, de lehet, hogy már csak a sárban tudják húzni. Azért az vicces (valakinek biztos bosszantó is), hogy leesik pár centi hó és nem lehet közlekedni. Néztük az ablakból, hogy kűzdenek fel a kocsik és buszik a dombra.

Holnap délután házbúcsúztató buliba megyünk, este pedig szeretnék egy kicsit beülni a csajokkal a replaybe. Remélem, hogy bírom majd a strapát.